ριŁŁα.қнм...Ł.Ł.Ł...

A bölcs mindent magában keres, a balga mindent másokban. Kung fu-ce


Ki szeret jobban kit?
Beszélgetés T. M pszichológussal
Érzelem

A szerelemhez két ember kell: egy, aki szeret, és egy, aki tűri – véli a népi tapasztalat. Thomas Mann szerint „Aki jobban szeret, az alulmarad, és szenvedni kénytelen.” A kérdés vajon ennyivel megválaszolható?...


Ki szeret jobban – kit?


Azt mondják, hogy mindig a meghódított fél szeret jobban: az, aki behódol, megadja és átadja magát. A hódítót inkább a vágy vezérli, mintsem az odaadó szerelem, s nála főként a vadászat élvezete dominál. Ugyanakkor, mintha a hosszú, tartós kapcsolatokban is működne egyfajta kiegyenlítetlenség, vagy féloldalasság. Ám oly módon, hogy hol a férfi, hol a nő szeret jobban. És sok olyan emberről is tudunk, aki egy kapcsolatban kapni sem tud, nemhogy adni...


– Tudjuk, hogy a kapaszkodó, a birtokló szeretet terhes lehet a másiknak. Érdemes-e, szabad-e egyáltalán „túlszeretni” valakit? Mi múlik rajtunk, s mi a természet törvényein? Ki szeret jobban kit?


T. M: – A „Ki szeret jobban kit” kérdésre célszerű a klasszikus „Mihez képest” kérdőválaszt illeszteni, ahol a súlypont a szeretet mérésének módjára helyeződik, és arra, hogy az mihez képest – önmagához, vagy a másik félhez – mérendő? Az is fontos, hogy mi a mérték, ami alapján értékelődik a szeretet mennyisége? Aki erre meg tudja adni a választ, máris közelebb jut egy másfajta látásmódhoz. Egy párkapcsolatban időről időre változik az érzelmi elkötelezettség. Noha kezdetben valaki még rajong a partneréért, elképzelhető, hogy néhány év elteltével már idegesíti párja viselkedése. Érdemes törekedni a „szerelmi egyensúlyra”, de számos példáját láthatjuk annak, amikor az egyik fél jóval többet tesz párja boldogságáért, mint a másik. Válás, szakítás esetén az csalódik nagyobbat, akinek elvárásai meghaladták a partnere igényeit, vagyis az érzelmileg elkötelezettebb lesz a vesztes: az, aki többet megtett a viszony fenntartásáért, illetve valószínűleg többet is várt el a kapcsolattól. Statisztikai megfigyelés, hogy általában a hölgyek kezdeményezik a szakítást, mivel ők lelki alkatuk végett jobban érzékelik a kapcsolat hiányosságait.


– Mi van, ha kiderül: tőlünk függetlenül történik minden, mert a bennünk zajló kémiai, biológiai folyamataink irányítják ezt az egészet… De még tovább bonyolíthatjuk e kérdéskört, ha megjegyezzük: egy idő után a felek mintha törvényszerűen megunnák azt a partnert is, aki egyébként a hűség, a megbízhatóság, az odaadás, a figyelmesség, a türelem mintaképe…


T. M.: – A lángolást, az egykori szenvedélyt egy elmélyültebb szeretet válthatja fel. A szerelem átalakulása nem negatív, hanem természetes folyamat. Az az ideális, ha ilyenkor mély elköteleződés veszi kezdetét egy párkapcsolatban.
Érdemes behatárolni egy kapcsolat kezdetén külön-külön is az alapokat; ki mit hoz otthonról; milyen erősségekkel, gyengébb felületekkel rendelkezik, mert nagymértékben ez határozza meg a megnyilvánulásait, a reakcióit, és egyben a szeretet minőségét. Ha valaki azt érzi, kevésbé szeretik, mint fordítva, az minden esetben megállja-e a helyét, vagy arról is lehet szó, hogy annak párja kevésbé tudja ezt kommunikálni, érzékeltetni. Ez egy lényegi pont a továbbgondolkodás terén, mert más célt formál az egyik, illetve a másik szituáció. Amíg az előzőnél érdemes elgondolkodni esetleg egy párterápián, mert pl. elhidegült a kapcsolat, addig a második felállásban a partner segítése, a probléma megbeszélése, a mintamutatás (milyen formában esne jól a törődés, testi kontaktus stb.) sok esetben elegendő lehet.
E kérdéskör létjogosultságát igazán a kapcsolati egyensúly felismerésében és annak megtartásában látom. Ha az egyik fél úgy érzi, több energiát fektet be, és kevésbé kap olyan mértékű viszonzást, amit szeretne, javaslom, hogy motiválja partnerét, mert különböző praktikákkal vissza lehet billenteni a kíváncsiságot. Időközönként pedig minden kapcsolatnak szüksége van a frissítésre. Egy tényt viszont nem árt tisztázni mindezek előtt: azt, hogy kiről, és miről szól valójában a „Ki szeret jobban kit?” kérdése…


Emberek, akik nem képesek szeretni


Heller Ágnes filozófustól hallhattuk nemrég, hogy „a világban többet szenvednek az emberek a szeretetlenségtől, mint az éhségtől.” A legtöbb fájdalom innen ered. Nemcsak a szépirodalomból és a szakirodalomból tudjuk, hogy a házasfelek jó része képes szeretetlenül is fenntartani egy kapcsolatot – pusztán anyagi vagy épp’ erkölcsi okokból marad egyben a család…


– Szeretetéhség. Mit jelent ez a mindennapokban?


T. M.: – A szeretet a lélek tápláléka, a lélek pedig a mindennapok hangulatfelelőse. Miben mutatkozik meg, ha valaki lelkileg jól érzi magát? A jóllakott lélek tulajdonosának tekintete ragyogó, kielégült, és sugározza azt a nyugalmat, ami időlegesen másokra is átragad. De kiválthatja annak épp az ellenkezőjét, az elégedetlenséget, olykor pedig az irigységet. Az érzelmileg stabil embereknek magas hozammal kamatozik a „lélekbank” betéte. S vajon miről, és hogyan árulkodik a lélek éhesebb állapota? Alacsony kamat, esetleg kamatmentesség esetén – ha nem jut hozzá a megfelelő szeretet mennyiséghez és minőséghez – egy védekező folyamat alakul ki, mely első megnyilvánulási formája a lázadás. Ilyenkor a lélek különböző formákban még nagyobb erőbedobással törekszik a szeretetre. Ezt követi a minden mindegy nihilikus állapot, majd végül a megfáradt lélek jegesedik.


– Azt mondják, vannak emberek, akik nem képesek szeretni…


T. M.: – Előfordulhat, hogy a gyerekkori szeretethiány egy olyan mértékű érzelem és szeretetnélküli állapotot stabilizált, ahol az egyén e fajta igényét úgymond kiirtotta. Ez a típus mély, tartalmas érzelmi életre valószínű nem lesz képes.
Azok a személyek, akik gyerekkorukban nem kapták meg a megfelelő szeretet- és biztonságmintát, többnyire nem tudnak ezzel a fogalommal bánni, illetve annak ismeretlensége miatt ennek vágya sem formálódik feltétlenül személyiségük részévé. Felnőtt korban emiatt nagy megmérettetés vár rájuk, mert nem ismerik az ehhez vezető utat sem. Fenn áll annak is a lehetősége, hogy vágyszinten megformálódik a szeretet iránti szükségletük, sőt annak befogadására is képessé válnak, de a viszonzás hiánya miatt a kudarc feltétlen híve lesz egyéni- és párkapcsolati életüknek. Ennek az oka, hogy azt az anya-gyermek feltétlen (egyoldalú) szeretetviszonyt élik meg párjuk mellett, ami a gyerekkorukból kimaradt. Ők a bepótló típushoz tartoznak, akik egészen speciális szeretetformát igényelnek, és ennek töredékét képesek csak viszonozni. Nem könnyű ezzel a típussal az együttélés, mert csak hosszú folyamat eredményez tartós változást.

– Melyek a szeretni tudást lehetetlenné tevő gátlások?


T. M.: – A gátakat feloldásra váró állomásoknak nevezem. Aki ennek birtokosa, sokszor találhatja magát ugyanazon az állomáson, mert ott lapul élénken a stoptábla jelzés, ami nem engedi felszabadulni. Nézzük meg a „nem merem”, „nem tudom”, „igen tudom, hogy ezt kellene tennem, de…” típusú válaszokat, és ezek társait. Egyik kedvenc mondatom a „tudom, mit kellene tennem, de nem akarom, vagy nem tudom megtenni.” Ez általában könnyedén elveszíti lényegi tartamát, mert a legtöbb esetben szó szerinti értelmezést kap.


– Hogyhogy?


T. M.: – A „nem akarom, nem tudom”, fájó szavak a partnernek, hiszen azt gondolja, ő maga nem ér annyit, hogy párja változtasson érte. De mi a mondat valós tartalma? Ha valaki többször egymás után kimondja, hogy „nem akarom, nem tudom”, felvetődik a másik félben a kérdés, hogy mit is nem akar, vagy mit is nem tud igazán? A válasz erre az „akarom én ezt, csak…”, ahol a végszó kilencvenkilenc százalékában a „Félek tőle!” Ez pedig nem más, mint a jól táplált gát/lás, aminek esze ágában sincs elhagyni az őt tápláló felületet.


– Miért alakul ez ki?


T. M.: – Már gyerekkorban elindul az „ezt így csináld, az úgy nem jó” stb. szabályok megtanítása. Egy jó gyerek pedig szófogadó, mert rájön, hogy a szeretetet ennek fejében kapja. A folyamat „túl jóra is sikeredhet”, főleg ha a gyerek kifejezetten a teljesítménye után kapja a szeretetdózist. Ilyenkor a gátak tökéletesen társulnak a szeretet kifejeződéséhez. Akkor is rögzülhet ez, ha a szülő folyamatosan minősíti és korrigálja a kevésbé sikeres tevékenységeket. A pozitív megerősítés helyett a negatív irányon lesz a hangsúly, ami az állandó készenlétet, a megfelelni akarást szilárdítja a kialakuló jellemben.


– Lehet-e, és ha igen, hogyan lehet ezeket a gátakat, gátlásokat oldani?


T. M.: – Az igen válasz már a kérdésben is teret kívánt magának, mert a pozitív megerősítés és a negatív visszacsatolás elhagyása, átformálása a minősítés helyett máris felkínál egy jó megoldást.

– Milyen jelei lehetnek az érzelmi éretlenségnek, és hová vezethet mindez?


T. M.: – Ha a különböző párkapcsolati helyzetekre a reakciómód a megsértődés, a konfliktuskerülés, a probléma másikra való áthárítása, az egyoldalú igazság erőltetése, az erőszakos akarat érvényesítése, az önző szemléletmód stb., akkor ez a személy lelkileg még nem érett egy kapcsolatra.


– Mi ennek az oka?


T. M.: – Ez esetben az illető személyiség fejlődésének azon szintjén áll, ahol önmaga elfogadása erős igényként jelentkezik. A párkapcsolat közös alkalmazkodást, elfogadást, együttgondolkodást feltételez, és ennek hogyanja határozza meg a közös fejlődést. Tehát ha valaki aktívan az egyedi személyiségfejlődésére koncentrál, akkor a kettejük közös fejlődése csorbát szenved, mert mindent megtesz azért, hogy a kapcsolatot is saját hatáskörének megfelelően irányíthassa. Igen ám, de ebből a szemléletből a másik fél kimarad. Így az összetartó erő hiányában kettejük kapcsolódása szakad meg.


Túlszeretés, társfüggőség


– Végezetül ejtsünk szót a férfi és nő közötti hatalmi, érzelmi, függőségi viszonyokról. Olyan emberrel még nem találkoztam, aki ne lenne valaminek, valakinek a kiszolgáltatottja…


T. M.: – Az érzelmi, hatalmi, anyagi, hierarchikus stb. viszonyok bőségében létezik egy olyan dolog, ami mindenkire kihat. A szeretetről van szó, mely fogalom értelmezése egyre inkább átminősül. E belső ösztönvágyat sok esetben elnyomja a kívülre megfelelés erősödő igénye. Ez pedig olyan versenyhelyzetet teremt, melynek tétje a hatalom elérése. Az e fajta mentalitás előbb-utóbb rutinná válhat, és szép lassan átszivárog a magánélet szférájába is.
A nők kiharcolt látszat- vagy valós egyenjogúsága kiváló lehetőséget teremtett a férfiakkal való napi rutin-csaták megvívására. A nő szerepe így nem kizárólag a család összetartása. De hogyan is lehetne az, hiszen egyrészt fel kell készülnie a következő megmérettetésre, másrészt a csatározások rengeteg energiát kivesznek az erőkészletéből. Mit von ez magával? Magányt, elszigeteltséget, fájdalmat, veszteséget. Egy csata megnyerése után az örömérzet elmarad, a szeretet hiánya pedig fokozódhat.
Léteznek olyanok, akik fegyvernemként használják ezt az automatikussá váló reakciót. Esetleg nem is tudnak róla, vagy egyszerűen ez természetessé vált számukra? Netán kiürült energiakészletüket próbálják hierarchikus nyereséggel feltölteni? Mi ezzel a tényleges gond, ha ezek az emberek a hatalom elérése esetén nyereségről beszélnek?
Az, hogy nem képvisel valós tartalmat. Ehelyett ideát képeznek, ami légvárként durran szét, itt-ott hiányt és ürességet hagyva maga mögött. Ez a hatalmi játszmák kialakulásának veszélyét is hordozza, amibe úgy csúszhatnak bele a szereplők, hogy azt észre sem veszik.


– Mi vezényelheti ezt a kialakult helyzetet, amikor sokkal több energiába kerül harcolni, mint elfogadni? Erőfitogtatás csupán? Esetleg a behódolásért küzdenek a játékosok, miközben kapcsolatuk megrekedt a meghódítás stádiumában?


T. M.: – A „majd én megmutatom” hozzáállás a szeretet kimutatásának egy olyan tükröződése, ahol a személyiség mélyebb rétege nem tud, vagy nem mer igazán kioldódni. A kioldódás hiányának pedig a bizalom hiánya állít alapot. A harc ezen aspektus alapján nem más, mint terelő hadművelet, melynek az a lényege, hogy amíg a hatalmi, vagy érzelmi csaták zajlanak, a valós félelemmel, bizalmatlansággal nem kell foglalkozni, és nem szükséges az „öntalálkozás” (a saját személyiség valós megismerése). Hiszen amíg a másikat lehet bármiért hibáztatni, vagy az erőt bizonygatni felé, addig a saját belső békétlenség, netán kisebbség érzés ténye nem fenyegeti a felszínt.


– Egy párkapcsolatban illetve egy házasságban mivel jár, ha az egyik fél társfüggő, s úgy érzi, nem tud a másik nélkül létezni, és ő mindenáron szeretet akar adni. Ha pedig megszakad e túlzott kötődéssel járó viszony, bekövetkezhet akár a teljes testi-lelki összeomlás is.


T. M.: – A társfüggés a „hatalommal a társ életében” mentalitás passzív ellentéte. Ez esetben a „túl alázat” szerepét vállalja fel az a személy, aki erre jogosulttá teszi önmagát. A „megtalálja a zsák a foltját” pszichológiai értelmezés itt annyit jelent, hogy a két ellentétes pólus ösztönösen bevonzza egymást. Az a férfi, aki szeret uralkodni, érzés szinten akad rá a szó szerint „gyengébbik nemre”, ami persze a hölgy számára is nagyon imponáló. Ez a hierarchikus kölcsönösség az egész kapcsolatukat behatárolja, ha az úgymond választott szerepek mindvégig az eredeti kiosztásnak megfelelően viseltetnek.


– Mi az oka az egyik és a másik szerepválasztásnak és a tényleges kölcsönösség hiányának?


T. M.: – A szülői mintához kell visszakanyarodnunk, mert ez határozza meg a felnőttkori viselkedést. Egy túl alázatos nő valószínű nem kapott elég figyelmet gyerekkorában, és ha úgy tűnik, ezt szíve választottja meg tudja neki adni, akkor ő is megajándékozza önmaga egy darabjával. Jellemző a túl kompenzáló reakciómód, ahol minden cselekvését a túl jelző kíséri; túl figyelmes, odaadó, előzékeny, alázatos stb. Ennek a típusnak ez a természetes, sőt egészen a megaláztatás fokáig képest ezt a „kölcsönös viszonyt” folytatni, amit ráadásul nem annak él meg. Olyan mértékig tudja idealizálni uralkodóját, és inni annak szavait, hogy az önálló gondolat, elképzelés számára sejtidegen, és nem is tart rá igényt. Tartalmaz ez önbizonytalanságot is, ami segít gyökerében kiiktatni az önálló életforma lehetőségét. Általában ezek a hölgyek az idősebb, határozottabb férfiakra vetnek szemet, akiben az apamodellt keresik.
A mérleg másik oldalán, az uralkodó típusnál az elnyomottság érzése gyerekkorból szintén ismeretes. A felnőttként használt elővédekezés projektjük lényege: amíg kézben tartják az uralmat, addig nem fenyegeti őket az elnyomás veszélye. A magánéletükben attól magabiztosak, hogy ők a szabálydiktálók. Ez pedig nagyon „kellemes” alapot teremthet az érzelmi, anyagi játszmák, zsarolások, manipulációk kiéleződésére.
Két szerep, egy kapcsolódás, még ha a mérleg serpenyője nem is billen az egyensúly felé. Olyan ez, mint a szülő–gyerek kapcsolat folytatása.
Kiszolgálni valakit nem azonos a kiszolgáltatni fogalmával. Az utóbbi egy ilyen típusú kapcsolatban nagyon merész dolog, mert ha az egész életvitel a másikról szól, akkor a személyiség elvész. E nélkül egy kapcsolat csak egy hierarchikus viszonyulás, amiből a kölcsönösség hiánya miatt annak fejlődése is elmarad.

 

A titok! film. 

https://www.youtube.com/watch?v=4RiQx4Qzrvs

Nézd meg!



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 6
Heti: 2
Havi: 173
Össz.: 51 838

Látogatottság növelés
Oldal: Ki szeret jobban kit?
ριŁŁα.қнм...Ł.Ł.Ł... - © 2008 - 2024 - pillakhm.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »