Én én vagyok.

Nincs a világon még egy ugyanilyen ember. Egyes részleteket tekintve sokan hasonlítanak hozzám, de egészében véve senki. Ennélfogva bármit teszek, azt magamnak tulajdoníthatom, hiszen én magam választottam.
Én rendelkezem mindenemmel – a testemmel és annak minden mozdulatával;
az elmémmel, valamennyi gondolatommal és ötletemmel;a szememmel és a képekkel, melyeket észrevesz;
az érzéseimmel, legyen bár az harag, öröm, csüggedés, szeretet, csalódottság, vagy izgalom;
a számmal és minden szóval, ami elhagyja, akár udvarias, akár durva, kedves, helyénvaló vagy sem;
a hangommal, legyen az hangos vagy kellemes;minden cselekedetemmel, függetlenül attól, hogy saját magamra vagy másokra irányul.
Magam birtoklom a képzeletemet, az álmaimat, reményeimet és félelmeimet. Az enyémek győzelmeim és sikereim, kudarcaim és balfogásaim.
Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet.
Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom.
Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.
Akármilyennek tűnök, bármit mondok vagy teszek, gondolok vagy érzek egy adott pillanatban, az mind-mind én vagyok.
Bármely időpontban hitelesen képviselem saját magamat.
Ha később visszagondolok arra, milyennek mutatkoztam, szavaimra, cselekedeteimre, eszméimre és indulataimra, talán ez vagy az tőlem idegennek tetszik majd. Akkor elvethetem azt, ami nem hozzám való, megtarthatom azt, amit lényemhez megfelelőnek bizonyult, és kitalálhatok valami újat ahelyett, amitől elfordultam.
Érzékeim és képességeim segítségével megállhatom a helyemet, közel kerülhetek másokhoz, eredményeket érhetek el, értelmet és rendszert vihetek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe.
Bírok magammal, tehát irányíthatom magamat.

Én én vagyok, és így vagyok jó.

- Ez nem kell neki?- nem játszhatom magamat, ha azt akarom, hogy szeressenek...! ..Most vagyok valahol. A semmi és a minden között. Itt a lét és a nemlét határán...hogy melyik oldalon, még nem tudom...talán egyszerre mindenhol, és sehol...közel és távol, feketén és fehéren, vidáman és bánatosan, sírva és nevetve, küzdve és beletörődve...semmit és mindent mondva...sokszor próbálva és nem erőlködve; az égen és a földön...a vízben és a levegőben, a szívben és az észben...a némaságban és a szóban...mindenhol...mégis sehol...

Mert értelmes és értetlen vagyok...egyszerű, ám mégis összetett; színtelen, mégis színes; okos, mégis buta; magas, de alacsony is egyben....tudom, hogy a piros piros, néha mégis azt hiszem, hogy fekete...tudom, hogy élek; néha mégis úgy érzem, hogy nem...létezem, és nem létezem...élek és halok egyszerre...szenvedek és boldog vagyok...kimondom, amit gondolok, és hallgatok...őszinte vagyok másokkal, magamnak viszont hazudok...hiszem, és nem hiszem...remélek és nem várok...nyugodt vagyok, mégis mérges...könnyű vagyok, mégis nehéz...félelmetes, mégis gyámoltalan...bátor, de gyáva is egyben; sokat értő, keveset tudó...szerető és gyűlölő...ismerős és ismeretlen...hibás és hibátlan...szép és csúf...makacs és önmegadó...érző és közömbös...gonosz és jó....reális és szürreális...ellentétes, mégis egyhangú...

...Mert ember vagyok...

Ha nem dobod el a személyiségedet, akkor nem találhatod meg az egyéniségedet. Az egyéniségedet a léttől kapod, a személyiséget pedig a társadalom akasztja a nyakadba. A személyiség által illeszkedsz be a társadalomba. A társadalom nem képes tolerálni az egyéniséget, mert egy egyéniség nem követi őt birkaként. Az egyéniség minősége az oroszlánéhoz hasonló: az oroszlán egyedül jár. A birkák mindig tömegben élnek; abban bíznak, hogy a tömegben otthonra találnak. A tömegben az ember mindig nagyobb biztonságban és védettségben érzi magát. Ha megtámadnak, a tömegben könnyebben megvéded magad. De egyedül? Csak az oroszlánok járnak egyedül. Pedig mindegyikőtök oroszlánnak születik, csakhogy a társadalmi beidegződések teljesen átprogramozzák az elmédet, és végül birka lesz belőled. Kapsz egy személyiséget; egy kényelmes, kedves, szófogadó és nagyon kötelességtudó személyiséget. A társadalomnak rabszolgákra van szüksége, nem pedig olyan emberekre, akik a szabadság feltétel nélküli elkötelezettjei. A társadalomnak azért van szüksége rabszolgákra, mert az őt irányító összes érdekszövetkezet engedelmességet követel.
***
“Az emberek szívesebben viselik el a megszokott körülményeket, mint a kockázatvállalást és a jutalmazást. Érdemes felvállalni a kényelmetlen – kellemetlen helyzeteket, mert akkor fejlődik az ember, és azokból tanul. Ha tudatosan hozod magadat kellemetlen helyzetbe, idővel cserébe nagy kényelmet fogsz tudni magadnak biztosítani.”
***

 

Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeláldozás között… És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal… És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó… És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével… És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez… Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér… Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked…

/Veronica A. Shoffstall/

 

Én úgy mondom nyitott kézzel szeretni. Ez egy olyan tapasztalat, ami lassan ért meg bennem, a fájdalom tüzében és a türelem vizében kovácsolódva. Azt tapasztalom, hogy muszáj felszabadítanom azt, akit szeretek, mivel ha rákulcsolódok, rácsimpaszkodok, vagy megpróbálom irányítani, azt vesztem el; amit megtartani próbálok. ...
Tanulom, hogy ki tudjam ezt fejezni azoknak akiket szeretek, akikkel törődök, akár szavakkal, akár azzal, ahogyan létezem másokkal és magammal. És ezt úgy hívom, hogy nyitott kézzel szeretni. Nem vagyok képes mindig távol tartani a kezemet a bábtól, de már egyre jobban megy."
Emlékek.. Ezek határozzák meg gondolataim, döntéseim, mindennapjaim, az édes és a keserű emlékek egyaránt. Olykor kétségbeesetten kapaszkodom beléjük, máskor bármit megtennék, hogy kiirthassam magamból a fájdalmas képeket. Íme az ilyen pillanatok eredményei...

/AudreyCondenmed/

 

 

 

Keresztúry Dezső: Mindig velem vagy

Ha nem vagy  nálam, akkor is velem vagy.
Elküldelek s követlek; újra elhagy
kalóz kedvem s hiányod visszaszív.
Úgy élsz bennem, mint kezemen a néma
vonások, gyors madárban röpte célja,
kút mélyén tiszta víz.

Ahogy szólsz, jársz, tüzét vidám eszednek,
vágyad tündér játékát őrizem meg,
szemedből a tekintet,
bőröd meleg színéből, szád izéből,
ölelésedből, csípőd halk ívéből
újrateremtelek

Mély álmomban csókodra ébredek fel,
minden nap újra és új értelemmel
fogalmazlak meg: így élsz igazán!
A szélbe rajzollak s kilépsz a szélből,
ha arcom lengeti a víz, színéről
szemed néz vissza rám.

Mint tükörben a tükör tükörképe:
végtelen arc fonódik egy füzérbe;
melyik vagy te? és én melyik vagyok?
Én adok fényt neked, te fénylesz bennem,
s bennünk a világ. Vagy a végtelenben
valami még nagyobb.

GYENGESÉG

Csak egy kicsit voltam becsülete,
csak egy kicsit nem bántam, hogy mi lesz,
csak egy kicsit próbáltam igazi
szeretettel szólni, segíteni,
csak épp elkezdtem, s máris visszavág
s ellenem fordul a legjobb barát.

Csak épp elkezdtem... Gondoltam: ez az
ember erős, az egyetlen igaz,
az egyetlen, aki keresi
és elbírja és hasznát is veszi,
hasznát annak, amit mindenki tud
s amit elrejt előle a hazug.

Arra gondoltam, hogy szeretem,
hogy megtisztítom, megkétszerezem
az erejét, s még szebb lesz, még nagyobb
s arra, hogy ő maga kért, biztatott,
ő akarta... És szólni kezdtem...
És egyszerre kiderült a tévedés:

kiderült, hogy itt is hazudni kell,
hogy az igazat ő sem bírja el,
és hogy az elszánt hízelgő, aki
a háta mögött csak kineveti,
az nemes neki, az bölcs, az barát,
én meg irigy vagyok, vagy még kutyább,
még gonoszabb... Mi lelt?
- förmed reám.

az árulóra, s látom az agyán,
hogy ömlik el a fájó, megriadt,
tiltakozó s gyanakvó indulat:
- Mi lelt? Már te is?...
- és szavain át
szinte robban a sértett hiúság.

Borzadva nézek a szemébe, és
mosolygok és dadogok: - Tévedés,
félreértettél... És már hazudok,
hazudok neki, csűrök-csavarok:
mentek valamit, őt és magamat,
és szégyenkezem mindkettőnk miatt.

Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat.

És áldozat Örömét és hogy a világnak

Kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Jókedvet adj

Jókedvet adj, és semmi mást Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc,
vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek bárhol,
bárkivel,
ha jókedvemből,
önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat,
de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő s folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jó kedvet adj,
Uram.

Ne félj!

Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.


Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?

A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.


Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,

a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?

Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.

A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!

Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.

Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, - ne félj.

Néha hiányzik az aki voltam,
az aki Te voltál, s azok akik Mi voltunk!

Három nehéz dolog van a világon: Úgy mondani igazat, hogy senkinek ne fájjon. . . Úgy mondani kellemest, hogy hízelgés ne legyen. . . És úgy érvényesülni, hogy senkit se tapossunk el.

 

 

Oldal: emlékezz rá hogy ki vagy
ριŁŁα.қнм...Ł.Ł.Ł... - © 2008 - 2024 - pillakhm.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat